Ez a két istenség a Vadászat és a Termékenység Istenei voltak a legfontosabbak a korai emberiség számára.
Nézzük meg először is a vadászatot. A vadászat megkezdése előtt, az ősemberek megpróbálták eljátszani azt. A barlangokba életnagyságú bölényeket, vagy éppen olyan állatot festettek, amelynek a vadászarára indultak.
Az emberek egy csoportja vadászati színeket kent magára, agancsot erősítettek a fejükre, majd magukhoz vették a fegyvereiket. Ezután megkezdődött a rituálé, melynek során a falra rajzolt állatok sebezhető pontjait próbálták meg eltalálni. Úgy gondolták, hogy ezzel a szertartással az állatok lelkét már legyőzték, s az igazi vadászatra már csak a testükkel kell megbirkózni. A szertartás végén örömtüzeket gyújtottak, majd másnap elindultak az igazi vadászatra. Bízva abban, hogy számukra ez csak is sikerrel zárulhat.
A Vadászat Istenével szemben viszont nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a Termékenység Istenének, amely nem csak ez emberiség fennmaradását, szaporodását jelentette számukra, hanem a föld, s az állatok termékenységét is.
A Termékenység Istenének ábrázolásakor az arc, a karok, a lábak ábrázolása másodlagos jelentőséggel bírt. A lényeg a termékenység kifejezése volt. Ábrázolásukat tekintve ember formájúnak képzelték el őket. Termetük és arcuk is egyre emberibb képet öltött. A természet fontossága azonban abban is jól látható, hogy az istenek fejét levelekkel körülrajzolva alkották meg.
Az emberiség fejlődése során egyre nagyobb szerephez jutott a papság. Azok a nők és férfiak, akik különösen aktívan vettek részt, azokban a szertartásokban, amelyekben az istenekhez szóltak, elkülönített csoportokat alakítottak. A különböző földrajzi területeken különböző neveket adtak nekik, de lényegében ugyanazokat az elveket vallották, ugyanazon az alapokon tevékenykedtek.
A fejlődés mértéke azonban más, és más volt. A legnagyobb ütemben, Európában fejlődtek, ahol még ma is megtaláljuk az eredeti ősi formáját. Azt, amit ma mágiának hívnak.
A korai Angliában e csoportok vezetőit Wicca-nak hívták. Ez az ősi angol terminológia szerint a Bölcsek Bölcsét jelöli. E Bölcsek előzetes véleményének meghallgatása nélkül az uralkodó egy fontos kérdésben sem döntött. A Bölcsek Bölcsének valójában műveltnek és a tudományokban járatos embereknek kellett lenniük. Ők voltak a helyi orvosok, bírák, mágusok. Ősmagyar vonatkozásban ők voltak a Sámánok, a Táltosok.
A kereszténység erősödése fokozatosan szorította háttérbe ezeket, a csoportokat. Ezek az emberek sokáig nem hajlottak a kereszténység felvételére, mert számukra idegen volt ez az ismeretlen ember által alkotott vallás.
Hosszú évszázadoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy a régi vallások helyére az új vallás betörjön. Időszámításunk után 1000 körül az európai országok nagy része, még mindig csak fele pogány, fele keresztény volt. A nagyvárosokban tört magának utat először a kereszténység. Ezek a telepesek már maguk a város nevében is keresztényekké váltak. A falvak emberének megtérítése azonban hosszú időbe telt. Az emberek többsége pogány maradt. A pogány szó jelentése: a latin pagoni szóból ered, amely a puszták emberét jelenti. Később a keresztények ezt a jelentést használták fel, fordították rosszul, s mindenkit, aki nem volt keresztény, pogánynak, vagyis Anti-kereszténynek tekintettek. Ha valakire azt mondták, hogy pogány, az egyet jelentett azzal a ténnyel, hogy városon kívül lakó személyről van szó. Amely magában foglalta azt is, hogy nem keresztény. Az egyszerű nép nem akarta megtagadni évezredes isteneit. A térítés azonban egyre durvább eszközökkel folyt. Ez az emberekből félelmet, megalkuvást váltott ki. A testi fenyítés eszközein kívül a lelki ráhatás is nagyon erős volt. A régi szokásokat is megpróbálták megsemmisíteni. Ilyen szokás volt, mikor a falu emberei kivonultak a földekre és énekelve, táncolva körüljárták a megművelendő részeket. Miközben táncoltak, magasra ugráltak, mert azt hitték, hogy ezzel megmutatják az isteneknek, hogy milyen magasra növesszék a gabonáikat. Az egyház azonban megpróbálta megszabadítani az embereket, ha másképp nem ment erőszakos úton, ezektől, a szokásaiktól. Azt mondták, hogy ezekkel, a rituálékkal megrontják a termést, márpedig a rontás mindig az ördög műve, aki az embert is megrontotta.
Ezekben, az időkben a háztartások nélkülözhetetlen eszköze volt az üst. Az egyház azonban azt tartotta, hogy azoktól, akiknél ilyen üst van, gyermek megfőzéséhez használják fel. Miközben főzték a gyermekeket, közben ördögi hangokat hallatnak és ördögi fűszereket vegyítenek, mint például: kígyónyelvet, ördög gyökeret, kígyó szakállt, vagy macska bajuszát. Természetesen szó sem volt gyermekek főzéséről. Valamint amiket a vízbe szórtak, nem voltak mások, mint a népi hagyományok szerinti gyógyfüvek. Ma is a legtöbb növénynek a régi hagyományok által használt nevét ismerik az emberek. El lehet képzelni, hogy az inkvizítor mennyi minden rosszindulatot tudott belemagyarázni némely növény nevébe. Például: ördögcérna, békabogyó, békalencse, békaszittyó, májvirág, macskagyökér, kígyógyökér. Stb.
A kereszténység terjedése ellenére azonban még a mai idők is bizonyítják, hogy nem tudták teljesen kiirtani az ősi hagyományokat, még erőszakkal sem. Generációról generációra szálltak. Az egyház elvesztve türelmét, minden eddigi hagyományról szóló könyvet máglyára dobatott. Egyetlen céljuk volt, a kereszténység kizárólagos vallásként való elismertetése.
Gergely pápa rendeletben parancsolta meg, hogy a régi bálványokat, jelképező ereklyéket, szobrokat semmisítsék meg. Új templomok épültek a régiek helyén, és mivel a régieket lerombolták, a lakosság az új templomokba kényszerült. A katolikus egyház pedig egyre keményebb módszerekkel üldözte a pogányokat. Mivel a pogányok istenei gyakran agancsos istenek voltak, ezt a keresztények ördögnek titulálták.
Ennek ellenére a régi vallás követői nem hittek az ördögökben. Az ördög maga csak a keresztények kitalációja volt. A Bibliában nem ez a fajta ördög található. Az eredeti ősi testamentum s Sátánról beszél, amely szükséges ellenfélként jelenik meg, a jó istenekkel szemben.
Ugyanúgy ahogy a vallás a sátánizmus is magától terjedt a középkorban. A középkori átlagemberek hittek az istenben, de amikor rádöbbentek arra, hogy nem csak nem jelent számukra semmit, de korlátozta is őket a mindennapi életükben, elfordultak tőle. A korlátozásra jó példa, hogy a szexuális életük is korlátok közé szorult. Még a házaspárok között is. Elvárták tőlük, hogy ne az örömszerzés miatt szeretkezzenek, csupán a fajfenntartás végett. A megengedett napok szerda, péntek és vasárnap volt. De még ezeken, a napokon is tilos volt negyven nappal karácsony, illetve ugyanennyi idővel húsvét előtt. Három nappal az áldozás előtt, valamint fogamzás után egészen a születést követő negyven napig. Végül is azt mondhatjuk, hogy körülbelül két hónap meghatározott napjain élhettek szexuális életet a hívő keresztények.
Ilyen és más hasonló nevetséges szabályozások miatt, az emberek egyre inkább elfordultak a kereszténység vallástól. A sátánizmust és a boszorkányságot ugyanolyan lázadásnak tekintette a kereszténység. A sátánizmus volt lényegében az első lázadás a kereszténység ellen.

A cikk a http://www.webujsag.kibernet.hu tulajdona!