| A Bak |
|
Például, ha békésen vezeti autóját s egyszer csak elébe vág valaki, várható reakciója, hogy követi és adandó alkalommal elébe vág. Mindez a pszichológia oldaláról kompenzálás, törleszt azért, amit kap. Párhuzamot vonhatunk a precízen, nagy kecsességgel ugró kőszáli kecske, zerge és a csúcsra hágó Bak ember között, aki szintén kiszámítja előre, hogyan is juthat oda fel. Uralkodó bolygója a Szaturnusz, Jelképezi a karmát, vagyis, hogy minden tettnek megvan a gyümölcse. A Szaturnusz a szükséges "rossz", amely a keserű élettapasztalatokat adja, de amely nélkül tökéletesedés sem volna elképzelhető. A Szaturnusz a "küszöb őre", mely csak akkor enged át, ha feladatát az ember jól oldotta meg. A Bak embert sokszor pesszimistának tartják, de ez inkább csak védekezés nála, hogy kellemesen csalódjék. Szereti az embereket próbára tenni, s örömet okoz számára, ha a próba sikerül, de akkor sem csalódott ha nem, hisz úgysem vár különösebb jót senkitől. Úgy érzi, nagy keresztet visz a vállán, de ezt tudatosan vállalja is. A mitológiában Szaturnusz volt (Kronosz) az Idő istene, ennél fogva az időbeosztás nagyon fontos a Bak számára. Ragaszkodik órarendjéhez és körültekintő pontossággal veszi sorra az előre nem látható körülményeket. A Bak kardinális minőségű, negatív töltésű, földjegy. A kardinális minőségnek megfelelően az aktív ténykedés, az erős becsvágy, a vezetni akarás jellemzi. Mint harmadik föld-jegynél földhöz kötöttség, lassúság, céltudatosság, kitartás és anyagias világnézet tapasztalható nála. Fontos céljának tekinti az anyagi javak megszerzését. Mindenben otthon van, ami praktikus. Ha van benne idealizmus, azt kordában tartja a hideg, józanész, mely nem engedi a túlzott lángolást, s ezért látunk inkább reális számítást. Szívósan ragaszkodik tárgyaihoz, gondolataihoz, meggyőződéséhez. Szívesen küzd a legkisebb haszonért is. Ő az, aki még a szemétdombról is pénzt tud kikaparni. A negatívitás bizonyos visszahúzódási hajlamban mutatkozik meg. A hangsúlyozottan Bak személyiség: Legnagyobb erényei a tárgyilagosság, a megvesztegethetetlenség, becsületesség s az igazságérzet. Önuralma is példátlan. Feltűnően jó az emlékezőtehetsége. Okos, diplomatikus és kitűnő szervezőképességű. Ő az örök tervező, a fő cél elérésére törekvő. Nehezen hozható ki a sodrából, de ha megharagszik, hosszú időre van szüksége, hogy megnyugodjék és megbocsásson. Akarata határozott, állhatatos, szívós. Sokat ad a külső méltóságra, a fegyelmezett tartásra. Szorong attól, hogy vagyona elvész, ezért nagyon takarékos. Értelmetlen pazarlásnak tartja, ha egy falat is a tányéron marad. Gondolatait nehezen tudja kifejezni. Az érzelmek fitogtatását nem szereti. Mindezek hátterében az áll, hogy nem akarja magát megmutatni, fél, hogy belelátnak. Nehéz a barátságába férkőzni, de ha egyszer megnyílik a lelke, akkor igen befogadó és őszinte. Nem avatkozik mások dolgába, de az övébe sem tűr beleszólást. Érzései mélyek, de bizonyos kedélyállapot-hullámzás az alaptermészetéhez tartozik. Lelke mélyén nagyon fél a haláltól, ezért kerül minden ezzel foglalkozó témakört. Nyitott a filozófia irányába. A Bak ember a hivatásban: A rangemelkedésre lesz beállítva. Erős a becsvágya. Lételeme a munka, szolgálat, előléptetés, kitüntetés, a rang, a hatalom. Tisztában van vele, hogy csak verejtékes munkával, sok akadály elhárításával érhet célt. A megkezdett dolgot akkor sem hagyja abba, ha valamilyen körülmény akadályozza. A sikertelenség nem bénítja, szívóssággal halad célja felé. Élete a "KI nevet a végén" - sok kockával visszamenni, elölről kezdeni- játékhoz hasonló. Elvárja a teljesített szolgálatért az elismerést, s ha ezt nem kapja meg, szeszélyességgel, mogorvasággal, hallgatagsággal válaszolhat. A Bak, mint gyermek: Csendes, visszahúzódó és magányos. Kevés a barátja, de akikkel megérti magát, azokkal jó és tartós kapcsolatot alakít ki, s ez a barátság az évek múltával csak tovább mélyül. A szülő akkor segíti leginkább Bak gyermekét, ha nagyon gyengéd vele s nem vár érte viszonzást, ugyanis csak gátlásai akadályozzák, hogy érzelmeit őszintén kimutassa. A Bak, mint szülő: Magas elvárásokat támaszt a gyermek felé, mert szorgalmas, dolgos, korrekt embert akar faragni belőle. Úgy gondolja, hogy ezt a célját szigorral és következetességgel érheti el. Mivel o is nehéz körülmények között nőtt fel, így akarja gyermekét is nevelni. Némely gyermek túl merevnek élheti meg az ilyen szülőt. Szerelemben: Fontos számár, hogy partnerére számítani, építeni tudjon. Nem annyira az érzelmi fellángolás, mint inkább a reális ész kap hangsúlyt, s a tudatosság: mi várható partnerétől. Hűséges és stabil, aki tűrni is tud. Szerelmi ügyekben zárkózott. Nehezen oldódik fel a szerelmi együttlétben. Férfiként nem ő kéri meg a nő kezét, az övét kell megkérni. Házasságában is az értelmi alapon nyugvó kapcsolat, a praktikus élet beállítottság lesz a fontos, nem pedig a lángolló szenvedély. A Bak nő, mint jó üzleti érzékkel rendelkező társ, segíti férjét az előrehaladásban. Munkájában: A fontosat, az alapvetőt tartja szemelőt, s a részleteket szereti másra bízni. A munka, a kötelesség embere, aki szorgalommal akarja célját elérni. Mint beosztott pontos, alapos és nagy felelősségérzetű. Vezetőként igazságos, de szigorú, néha a kérlelhetetlenségig. Munkájában a Bak ember elővigyázatosan, előbb mindent alaposan átgondol, s minél jobban belemerül, annál nagyobb örömet talál benne. Addig gyakorolja a különböző módszereket, míg tökéletesnek nem érzi magát bennük. Életmód, szabadidő-tevékenység: Megfelelő számára mindenféle üzleti tevékenység, irányítás vagy szervezési tevékenység. Igényli az elvonultságot. Élvezi az olvasást, a zenét, valamint a praktikus hobbikat. A természetes tulajdonságok gátlását okozza, ha gondatlan, rendetlen életmódra kényszerül az előrehaladás lehetősége nélkül. A Bak-tulajdonságok túlfeszítettsége, vagy eltúlzása: Túlságosan anyagias, haszonleső magatartáshoz vezethet. Ha a józanész szavát nem képes a szívén átszűrni, ez túlzott szigort, keménységet, könyörtelenséget eredményez, mely mintha nem ismerné az irgalmat. A takarékosság erénye átcsaphat kapzsiságba, fösvénységbe. A rend, a pontosság szeretete aprólékoskodássá, kötekedéssé válhat. Az óvatos körültekintés véglete pedig az önző számításba, mely minden cselekedetét megelőzheti.
|







